Időkorlát Lejárt!

A vásárlási időkorlát lejárt a következő vásárlásánál:

Hamarosan lejár az időkorlát

jegyek vásárlási időkorlátja 01:00 percen belül lejár.
Ezután a foglat helyeket más megvásárolhatja Ön elől.

BROADWAY.HU

Ez az esemény már megrendezésre került, így jegyet már nem tudsz vásárolni rá. Ha részt vettél az eseményen, írj róla értékelést, vagy olvasd el, mások mit mondanak róla!

EDDA MŰVEK - Aréna koncert 2020


Papp László Budapest Sportaréna

2020. március 7. 20:00

"RETRO" 
Az első 20 év legnagyobb slégerei!

Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar az első 20 évének slágereit és a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

2020-ban éppen 40 éve lesz, hogy az együttes debütáló nagylemeze az EDDA Művek 1. megjelent, s amely országos elismertségbe repítette a bandát. Mai napig, ez a csapat legnagyobb példányszámban eladott lemeze, amely olyan kultikussá vált és örök érvényű slágereket tartalmaz, mint a Minden sarkon álltam már, A fémszívű fiú, az Álom, az Elhagyom a várost (más néven az „EDDA blues”) vagy az Álmodtam egy világot. Az együttes ezután a lemez után sorra ontotta magából az újabb és újabb slágereket, a mély tartalmú dalokat, amelyek közül jó néhány szintén örök közönség kedvenccé vált.

A hosszú, több évtizedes útja során a zenekar mindig képes volt a megújulásra, s mindezt tette úgy, hogy a rajongóit mindvégig maga mellett tudhatta. A hazai zenei élet palettáján is stabil helyett foglalnak el, több millió eladott albummal, több ezer koncerttel, számos szakmai díjjal és kitűntetéssel a hátuk mögött, lelkesedésük és munkásságuk azóta sem hagyott alább.

Az első album jubileuma alkalmából, 2020. március 7-én az Arénában főként azt a régi dicső „bakancsos” korszakot idézik meg, az első 20 év kultikus slágerei mellett. A legendás rockzenekar ezen az estén is mindent belead majd, mindenki készüljön, mert „Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet”!

A koncert az NKA támogatásával jött létre.

A koncert kiemelt támogatója: Szerencsejáték Zrt.